Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb s legegységesebb néprajzi tájaként számontartott terület „Nyír” néven élt az itteniek nyelvében. A táj éles vonallal nem határolható körül, mivel a nyírségi néprajzi csoport határa nem esik egybe a földrajzi határral. Ha mégis meg akarjuk határozni a kiterjedését, azt a következőképpen tehetjük meg: északon a Tisza kanyarulata, keleten a Tisza, a Kraszna és a román határ, észak-nyugaton a Rétköz, nyugaton a Tisza és a Mezőség, délen a Hajdúság valamint Debrecen és Vámospércs határa által közrefogott terület a szorosan, néprajzi szemszögből vett Nyírség. A nyíriek gazdálkodását valamikor a homok határozta meg. Jellegzetes szántóföldi növényeik a rozs, a dohány, a burgonya (később a gyümölcsök közül az alma), amiket a nyírségi parasztság több településen monokulturális szinten termelt.
A múzeumfaluban négy porta segítségével mutatjuk be e tájilag igen tagolt terület egymástól jelentősen eltérő népi építészetét.
Pócspetri ház
A keskeny telken álló épületek a Nyírség szegényparaszti (zsellérsorban élő) lakossága építkezését, lakáskultúráját mutatják be. A háromosztatú, nádfedeles lakóház Pócspetriből került a gyűjteménybe; tüzelőpadkái, az arra épített kiskatlan, a szabadkémény, a kisebbik szoba kemencéje az egyéb szerkezeti megoldásokkal együtt egy archaikus, ám ezen a területen szinte napjainkig fennmaradt építésmód emlékeit képezik.
Az utcafronttal párhuzamosan, a telek belső felében épült lakóház (eredeti helyén is hasonló módon, az utcától távolabb állt) berendezése azon ritka kivételt mutatja, amikor szinte az összes bútort és háztartási eszközt sikerült az épülettel együtt behoznunk a múzeumba. Egyedül élő, idős lakója (akinek ősei rutén betelepülők lehettek, amire a máriapócsi kegykép ruszin nyelvű feliratából következtetünk) megőrizte az 1910-es évek berendezését; a lakószoba sarkos elrendezésű, az ajtó mellett csikóspór, rajta és fölötte háztartási eszközök láthatók. Az ajtóval szembeni sarokba állított két karoslóca előtt egyszerű asztal áll. Rajta épp a tésztagyúrás előkészületei követhetők nyomon. A lóca fölötti falon tükör, mellette szentképek (köztük a már említett ruszin nyelvű kegykép-másolat), szentelt barka stb. függenek. A másik sarokban álló vetetlen ágy mintha arra utalna, hogy gazdája épp csak kiugrott valamiért a helyiségből. Az utca felőli ablak alatti lóca sarkában üvegpalack áll, mely a rendszeres reggeli stampedli pálinkát rejti.
A pitart a kéményaljától egy vesszőből font és tapasztott fal félig lezárja. Mögötte tüzelőpadkák, rajtuk berakott tűzhely látható, a kéményfalon háztartási eszközök lógnak. A szobával szemben lévő helyiség utóbb kamraként szolgált, pedig eredetileg ez is lakóhelyiség lehetett (ugyanis itt van a csonkagúla alakú kemence, melynek szája szintén a kémény alá nyílik). Az ajtó mellett támlás szék, szemben háromfiókos komód, rajta befőttes üvegek sorakoznak. A gerendákról vászonzacskók lógnak, bennük mindenféle magvakkal. Ritka bútordarab a gyékényből font dikó.
A porta hátsó részén épült földól (helyi nevén: burgyé, ami a román bordei szóból származik) szintén archaikus gyökerekig nyúlik vissza; a földbe mélyített, gádoros lejárattal készített építmény a nincstelen lakosság egy részének lakóhelyül is szolgált, különösen háborús időszakok után. Nem egyszer ezek a lakóházak a helyzet normalizálódása után állati férőhelyekké váltak, míg az emberek már fennálló falú házakba költözködtek át.
Épületünk leveleki mintára, rekonstrukcióban készült. A szelemenes megoldású tetőszerkezettel ellátott istálló belső tere egyetlen helyiségből áll, még födéme sincs. A hasított lésekből összeállított tetővázra nádat, kukoricacsutkát (ízíket) terítettek, majd az egészet földdel borították be. A külső földfelszín fölé csak ez a nyeregtető emelkedik ki, míg a padlószint mintegy másfél méterrel a felszín alatt található. A gödör falát hasított karókkal erősítették meg, így óvva meg azt a beomlástól. A felső szelemengerendát a helyiség közepén álló vastag akácágas támasztja alá. A helyiség berendezését csupán egy vesszőből font jászol képezi.
A porta hátsó részén jellegzetes nyírségi növénykultúrákat mutatunk be: itt kapott helyet a dohányos- és krumpliskert, melyek szinte minden parasztgazdaság elengedhetetlen részét képezték, de tengeri (kukorica), tök és paszuly (bab) is tenyészik a kertben.
Anarcsi porta
Az Észak-Nyírség építészeti szempontból teljesen elüt a terület más részeinek építési gyakorlatától. Itt erőteljesen érvényesült a tőle keletre elterülő beregi és szatmári építkezés hatása (elő- és oldaltornác, meredekebb tetősík, a tüzelőberendezéseknél a konyhai kemence megléte stb.), szemben a Nyírség más részeinek alföldi jellegű építkezésével.
A múzeumban e tájegység jellegzetes lakóházaként egy Anarcsról áttelepített épületet mutatunk be. Az 1816-ban épített ház igen jelentős mind építészeti, mind tudománytörténeti szempontból. Az 1896-ban Budapesten megnyitott ezredéves kiállításon az ország minden tájáról származó épületek másolataiból felépítették az ún. milleniumi falut, ahol a Szabolcs megyei ház mintájául ezt az épületet, ill. ennek főbb motívumait használták fel. Jankó János néprajzkutató, a falu tervezője 1894-ben járt területünkön és készített fényképfelvételeket az épületről. A később népi műemlékké nyilvánított lakóház az 1970-es évekig állt eredeti helyén, majd szétbontva a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba került, onnan pedig 1977-ben szállítottuk át a Sóstói Múzeumfaluba.
A vesszőből függőlegesen font, paticsfalas ház falába vastag tölgyfaoszlopokat állítottak, melyek alsó végét tövestül ásták a földbe; e „bálványok” felső végére egy koszorúgerenda-sor, azon felül pedig hasított fából készült tetőszerkezet támaszkodik. A mívesen faragott tornácoszlopok az udvar és az utca felől kerítik az épületet, felső végüknél íves kiképzésű, szintén faragással díszített könyökfákkal kapcsolódva a tornácgerendához. Az utca felőli csonkakonty alatt tulipános, virágmintás formára kifűrészelt szellőzőnyílásokkal áttört deszka tűzfalat képeztek ki. A nádtetős épület utcai szobájának mestergerendáján bevésett felirat tanúskodik az építés idejéről: „Takáts György költségén épült 1816”.
A 19. század végén készült fotókon jól kivehetők a festett, virágmotívumokkal díszített ablaktáblák, amik azonban korunkra elkallódtak. A bejárati ajtó előtti léces veréce már a 19. században is megvolt; a kisajtó felső lécvégeinek kialakítása harmonikusan illeszkedik az épület egész külső megjelenéséhez.
A lakóház tüzelőberendezései a helyi jellegzetességeket tükrözik: a boltíves, szabadkéményes pitvarban a kémény alatt lapos tetejű konyhakemence látható, körben padkával (tőcikkel). Ennek tetején nyílt tűzön készítették az ételt. A szobában (melyet egy időben egy hosszanti fallal keskeny kamrára és kisebb szobára osztottak fel) a korábbi tüzelőt a 19. század végén öntöttvas kályha váltotta fel.
Az épület berendezése egy közepes vagyoni állapotú nyírségi református család 20. század eleji életmódját örökíti meg. A nagyméretű szoba bútorai a ház „nagy családjának” életét tükrözik, ahol az idős szülők együtt élnek gyermekeikkel és unokáikkal; erre utal a három ágy, a bölcső és a tároló- valamint ülőalkalmatosságként is szolgáló ládák megléte. Érdekes „bútordarab” látható a bejárati ajtóval szembeni falban: a mestergerenda alatti, ajtóval ellátott falifülke a pálinka és a poharak tárolóhelye volt. Hátsó oldalát a falban lévő tölgyfaoszlop alkotja, amiből jól kitűnnek annak nem mindennapi méretei.
A szobában felállított szövőszék, a székes guzsaly, a csüllő az őszt ill. koratelet, a fonalkészítés és a szövés időszakát tükrözi. A sifon polcain a paraszti háztartás textíliái láthatók: abroszok, törülközők, falvédők, zsákok stb. A falakat olajnyomat, tükör és különböző használati tárgyak tárolására szolgáló tálasfogas díszítik; az ablakokat mintás, kivarrott függönyök takarják el.
A konyha szabadkémény alatti része, a kemence lapos teteje és körben a falak különféle háztartási eszközök, edények tárolóhelyei. A boltívet színes cseréptányérok, tálak díszítik. A bejárat mellett álló kődaráló igazi mestermunka. A hátsó helyiségben heti rendszerességgel népi gasztronómiai bemutatókat tartunk, így annak berendezése ehhez van kialakítva.
A lakóház folytatásában álló, cseréptetős, kéthelyiséges istálló 1905-ben készült Újkenézen. Áttelepítését a magyar-román határon átnyúló együttműködés keretében meghirdetett ˝Patrimonium˝ EU-s pályázat támogatásával valósítottuk meg, benne világítástörténeti kiállítás és gyertyamártó kézműves foglalkozás számára kialakított, fűthető helyiség található. A porta hátsó részét egy kialakításában, formájában is impozáns épület, egy Nyírkarászról átszállított csűr foglalja el. A feltehetően a 19. század második felében készült épület vastag faoszlopokon áll, tetőszerkezetét két, alsó végén földbe ásott, felül szelemengerendával összekötött akácoszlop tartja. A tetőhéjazatot alul három sor égetett cserép, fölötte nád alkotja. A kétfelé nyíló nagykapu fölött a tetősíkot megemelték, így szekérrel is be lehetett hajtani az épületbe. A kisebb gazdasági épületek Berkeszről kerültek a gyűjteménybe. A léces oldalú, cseréppel fedett tengerigóré, a deszkafalas, nádtetős, kifutóval kiegészített disznóól s a házzal szemközt álló, földbe süllyesztett, nádtetős répásverem középparaszti szintről árulkodik. Ez utóbbi építésekor három késő-avar sír került elő, melyek száma a temetőben folytatott későbbi ásatások eredményeként több mint húszra emelkedett.
A portát az utca felől deszkapalánk, oldalt napraforgószárból készített kórókerítés határolja. Az általuk közrefogott konyhakert a vidék jellegzetes kerti növényeit mutatja be. Az utcai faragott kiskapu 1930-ban Bökönyben készült.
Kállósemjéni porta
Portánk tipikus alföldi jellegű épület: náddal fedett nyeregteteje, deszka tűzfala, fa tornácoszlopai, a két szobában álló boglyakemencék valamint a szabadkéményes, boltívvel kettéválasztott pitvar a tüzelőpadkával mind-mind ennek a háztípusnak a jellegzetességei. Az 1880-as években készült épület eredetileg Kállósemjénben állt, onnan szállítottuk át a múzeumfaluba. Falazata a vidéken tipikusnak mondható vertfallal épült. Utcai helyisége egy időben kocsmaként is funkcionált, ezért találhatók az ablakokon vasrácsok. A deszka kéményfej szintén gyakori volt a Nyírség e területein.
Az épület és berendezése középparaszti szintű gazdaságot mutat be, az 1930-as évek elejének, nyári időszaknak megfelelően.
Az utca felőli helyiség a nagyház (a tisztaszoba), melyet csak ünnepi alkalmakkor használtak. Kialakításában nem a célszerűség, hanem inkább a jómód fejeződik ki. Berendezése városi hatást tükröz: az ún. topolyás berakású bútorok, az asztal s a körülötte álló thonetszékek a 30-as évek jellegzetes termékei.
A szoba párhuzamos elrendezésű, a két ablak közé került a komód, ez elé az asztal székekkel, jobbról és balról a falak mentén az ágyak, sifonok.
A bejárattal szemben található a kultikus tér. Mivel a Nyírség középső részén jelentős számú görög katolikus vallású népesség él (itt található világhírű búcsújáró helyük, Máriapócs is), fontosnak tartottuk e vallásfelekezet tárgyi emlékeinek bemutatását. Az említett tér lényege a komód, azon megbecsült tárgyak (tányérok, csészék, poharak, üvegben szenteltvíz, énekeskönyv s különböző szentek szobrai) sorakoznak. A komód fölötti falrészen elhelyezett szentképek, feszület, szentelt barka és gyertya valamint a rózsafüzér mágikus, védelmi funkcióval bírnak. E tárgyak a bútorokkal együtt teszik teljessé a berendezést.
A textíliákban a háziipar és a városi hatás keveredése figyelhető meg. A komódon és az asztalon háziszőttes, a földön és a padkán szintén házi szövésű rongyszőnyeg található, az ablakokon azonban már cérnafüggöny, az ágyakon gyári készítésű szövet ágyterítő van.
A pitvar berendezése egyszerű: a bejárat mellett vizeslóca, a kéményaljában a padkákon a kenyérsütés eszközei találhatók, a falakon háztartási eszközök függenek.
A kisház (hátsó ház) szintén párhuzamos elrendezésű, különbség csak a bútorok minőségében van. Ez az idősek lakószobája, de itt zajlik az élet minden jelentős mozzanata is a gyerekneveléstől kezdve az étkezésig, de itt folyik a kenyér dagasztása és kelesztése is.
A lakóházzal szemközt áll a Nyírgyulajból áttelepített cseréptetős szikvízüzem, melyben egykor Kiss András készítette a település lakóinak a szódavizet. Állóhengeres keverőgépét a nyíregyházi Gunyecz-féle üzem gépészeti berendezéseivel egészítettük ki: a fekvőhengeres keverőgép, a szikvíztöltő gép, a víztartály Gunyecz Ferenc Sólyom utcai üzemében szolgált, míg a motorikus meghajtáshoz szükséges eszközök, a villanymotor és egy kézi vízpumpa egy hajdani, szintén Nyíregyházán, a Dózsa György utcában működött szikvízüzem tartozéka volt.
A porta gazdasági épületei közül az istálló is Kállósemjénből került a múzeumba. Vályogfalas, nádtetős épület, nyeregtetejét a ház felőli végén felső csonkakonty zárja. Bal oldali helyisége az istálló, a jobb oldali kamraként szolgált.
A telek hátsó részén egy Nyírlugosról átszállított depó (szénaraktár) látható. Ez az érdekes épület a Dél-Nyírség jellegzetes tárolóépítménye: faoszlopokon álló tetőszerkezetét ívesen hajló nádtető borítja, falát karók közé font sövényből készítették. Az ilyen típusú épületek a Nyírségtől keletre elterülő részeken fellelhető csűrökkel rokoníthatók.
A depó mellett két oszlopra állított galambházat láthatunk. Eredetije szintén Nyírlugoson állt, itt annak rekonstrukcióját mutatjuk be.
A porta utcafrontján, a szomszéd felőli sarokban áll egy mívesen megmunkált görög katolikus fakereszt öntöttvas korpusszal. Eredetileg Nyírjákón állt az országút mentén, a temető szélén.
Tirpák porta
A faluközpont nyugati részén akácsorral szegélyezett homokút visz a tirpák tanyához. A szintén akácfákkal körbevett nagyméretű porta épületei közül a Nyíregyháza környéki szlovákság (a „tirpákok”) tipikus települési rendjéből, egy bokortanyából (a ma Nagycserkeszhez tartozó Cigánybokorból) áttelepített lakóházának rózsaszínes-vöröses utcai homlokzata tűnik fel először. A két szakaszban készült épület első része (a lakórész, tehát a szoba, a pitvar és egy kisebb szoba) tetőszerkezete silány faanyagokból, vert fallal készült a 19. század közepe táján. A később hozzátoldott vályogfalas kamra, istálló és fonott falú szekérszín már jóval egységesebb, s kivitelezése is mesterember keze nyomát viseli.
Maga a lakóház nádfedeles, elől felső csonkakontyos, hátul eresztett véggel. Födémszerkezetét vastag fenyő mestergerenda támasztja alá. Padlása alul-felül tapasztott nádból készült. Szobabeli kemencéjének fűtőnyílása a pitvarba torkollik, a boltívvel kettéválasztott szabadkémény alá.
A berendezésnél egy középparaszti szinten élő, földműveléssel és állattartással foglalkozó gazdaság és háztartás eszközeit, bútorait kívántuk bemutatni a 19-20. század fordulójának idejéből, nyári évszaknak megfelelően. Az épület tárgyi világa az evangélikus tirpákság életkörülményeit tükrözi, azt a gazdaságot, mely 20-30 holdat művelve, jövedelmét tej, tejtermékek, tojás, gyümölcs eladásával is kiegészítve élte az életét.
Az utca felőli nagyház a tisztaszoba. Mivel a házban egyetlen család életét rekonstruáltuk, ezt a helyiséget ritkán, ünnepi alkalmakkor használt szobaként mutatjuk be. Általános szokás volt a tirpákság körében, hogy akkor, amikor a tanyasi gazda férjhez adta leányait, megházasította fiait, beköltözött a városban lévő, mindvégig fenntartott házába.
A tirpák lakóházaknál is a már említett párhuzamos elrendezés vált általánossá. A főfalhoz került a 3-4 fiókos kasznyi (komód), rajta megbecsült, ajándékba kapott tárgyak, köztük a Biblia és a rézveretes Tranoscius (evangélikus énekeskönyv), fölötte faragott keretes tükör, falióra függ. Az evangélikus hitre több kép utal (áldozókép, Szentháromság, háziáldás).
A hátsó fal melletti tulipános ládában az eladólány tartotta a kelengyéjét. A kinyitott láda, az ágyra és a szék karfájára kiterített ruhadarabok épp azt a helyzetet mutatják, amikor a lány a városba készül a vasárnap délelőtti istentiszteletre (ugyanis a tanyabokrokban nem volt templom, vasárnaponként a család kocsira ülve együtt szekerezett be Nyíregyházára az istentiszteletre).
A szabadkéményes konyhába csupán néhány bútordarab került: jellegzetes a bejárati ajtó mögötti 5 fiókos, egyajtós kisszekrény. A boltívet pataki, hollóházi tányérok díszítik.
A hátsó ház berendezése a mindennapi élethez szükséges eszközök, bútorok helyszíne. A rakott spóron folyt a főzés, ennek környezete volt a házimunkák színtere. A puhafából készült, barnára mázolt ágy, a láda és a dikó egyszerűbb kivitelezésükkel a hétköznapok használati tárgyai. A textíliák szintén egyszerűek: a dikóra házilag szőtt rongyszőnyeget, az asztalra beszövött csíkos abroszt terítettek.
A kamra ajtaja a hosszú, ívesen kanyarodó tornácról nyílik. Hátsó része deszkákkal két, alul letapasztott gabonáshombárra van elrekesztve. A falakra aggatott és körben a földön elhelyezett eszközök, szerszámok, használati tárgyak a gazdálkodás kellékei.
A következő helyiség az istálló. Padlását felülről pelyvás sárral letapasztott, hasított karók képezik. A hátsó fal előtt deszkajászol húzódik végig, a tornác felőli fal mellett mezőgazdasági eszközök állnak. Az istálló végéhez toldott, de az épülettel egy fedélszék alá vont vesszőfalas színben szekér áll; a hátsó falra a kendermegmunkálás szerszámait (szövőszéket, vetőkarót) akasztották.
Az utca felől deszkapalánkkal kerített porta gazdasági épületeinek nagy része egyetlen portáról, a Füzes bokorból került a múzeumba. A ház mögötti elkerített gazdasági udvaron álló, háromfiókos, deszkafalú disznóólhoz merőlegesen egy vályogfalú tyúkólat toldottak. Az L alakúvá vált épületet nádfedél borítja. A hátsó végén nyitott nyári állásként használatos, két helyiségből álló istálló a házzal szemközt épült. Az épület terméskő lábazatra rakott fala vegyesen használt vályog és tégla; tetejét egykor nád, majd bádogtető borította. Mi a korábbi állapotot állítottuk vissza. Az oldalkerítés mellett, az utcához közel cseréptetős, faoszlopokon álló nyitott nyári állás található hosszanti jászollal. Az utcával párhuzamosan, a kerítés mellé épült a Rókabokorból átszállított, cseréptetős, lécoldalú tengerigóré. Az udvar közepén áll egy bádogtetejű galambdúc a Rókabokorból, mellette egy kútágas a Kazárbokorból. A gazdasági udvar hátsó kerítésén túl, már a kertben épült fel az akácoszlopokra emelt, majdnem földig érő nádtetővel borított, nagyméretű dohánypajta.