Hírek, információk


A Sóstói Múzeumfalu tanulmányi kiállítása

2017. november 06.

„A csősz felállott egy vigyázó-fára…” - a Sóstói Múzeumfalu kiállítása


A Sóstói Múzeumfalu egy tanulmányi kiállítás elkészítésével tiszteleg a 200 éve született Arany János előtt.

A tárlat fényképek, modellek és a paraszti kultúra tárgyai segítségével mutatja be azt a világot, amely a nagy költőt életének első 16 esztendeje alatt körbevette, s amelynek lenyomatát számtalan műve őrzi. A népi-paraszti környezet megidézéséhez kiváló forrás a Sóstói Múzeumfalu néprajzi gyűjteménye, amely több mint húszezer tárgyból, dokumentumból áll. Ebből a hatalmas „kincsből” most Arany János „válogat”, balladáinak, elbeszélő költeményeinek sorait olvasva, a tárgyakat kipróbálva a tanulók közelebb kerülnek egy ma már letűnt kultúra megfejtéséhez, és segítséget kapnak a szöveg, egyúttal az életmű megértéséhez, befogadásához. Mindez rendhagyó magyarórák keretében történik, melyeket a skanzen munkatársai a kiállítást fogadó középiskolákban tartanak meg igény szerint.

A kiállítás megnyitására 2017. november 06-án (hétfőn), 14:00 órától kerül sor, helyszíne a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, melynek vezetése örömmel fogadta a kezdeményezést.

A tanulmányi kiállítás megvalósítását a SZABOLCS TAKARÉKSZÖVETKEZET anyagi támogatása tette lehetővé.

A Sóstói Múzeumfalu törekvése, hogy a tanulmányi kiállítás minél több középiskolába eljusson, ezért várjuk a nevelési-oktatási intézmények jelentkezését.

 

 

Letöltés itt!