Sóstói Múzeumfalu,
4431 Sóstófürdő,
Tölgyes u. 1.
Telefon: 42/479-704
500-552
Fax: 42/479-704
A sóstói múzeumfalu

Az országnak ezen a részén aránylag kevés a helyszínen fenntartott, múzeumnak berendezett népi épületek száma. A tájházak hiánya részben azzal magyarázható, hogy az Alföldön, s így e területen is a földből, sárból emelt épületek voltak túlsúlyban, emiatt igen kevés maradt fenn belőlük a régebbi évszázadokból. S hogy ez a kevés se tűnjön el nyomtalanul, 1964-ben a megye vezetése úgy döntött, hogy létrehozza a Sóstói Múzeumfalut. A tervezés még abban az évben megkezdődött, a munka beindulására azonban csak 1970-ben került sor.

A múzeum megnyitása (1979) óta eltelt három évtized igen látványos fejlődést hozott: a nyitásra elkészült öt porta mellett még további nyolc építése fejeződött be, s kialakult az orsós faluközpont az oda illő közösségi épületek egész sorával. A kezdeti bizonytalan és esetleges támogatások után az utóbbi évek lényegi változásokat hoztak: 1995-ben az Európai Unió Phare-programja, míg 1999-ben a Nemzeti Örökség Program által biztosított jelentős összeg lehetővé tette az építés felgyorsítását, a népi épületek áttelepítésének befejezését. Mindezek eredményeként múzeumunk Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeumává vált.

Szatmári tájegység
Rétközi tájegység
Beregi tájegység
Nyírségi tájegység
Nyíri mezőségi tájegység
A faluközpont közösségi épületei
Hagyományos növénytermesztés
Az „élő” falu

 Aktuális programok
Társoldalak
Sóstó Online
A Nyíregyházi Állatpark lapja
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye múzeumai
Sóstó Gyógyfürdők Rt.