A Sóstói Múzeumfalu tervezése 1964-ben kezdődött meg, építésének beindulására azonban csak 1970-ben került sor. Eleinte különböző vállalatok végezték az épületek áttelepítését, majd 1975-től egy önálló építőbrigád munkába állásával indult meg a szakszerű és megfelelő tempójú építkezés. A múzeumfalu első része 1979-ben öt berendezett parasztportával nyílt meg a látogatók előtt. Azóta a 7 és fél hektáros terület beépült, és már több mint 80 építmény képviseli Északkelet-Magyarország sokszínű népi építészetét. Az épületek túlnyomó többsége eredeti, ami azt jelenti, hogy egykori helyszínükről pontos felmérések alapján történt meg az áttelepítésük. Az egyes épületelemek konzerválás és a szükséges kiegészítések elvégzése után kerültek vissza eredeti helyükre. Természetesen az áttelepítésre alkalmatlan anyagokat (például szalma- vagy nádhéjazat, vert fal stb.) vagy a túlságosan elöregedett, rossz állapotban levő elemeket a visszaépítés során újakkal pótolták, de egyébként az áttelepítés mindig szigorúan az eredeti állapot helyreállítását célozta. Csak néhány olyan épülete van a múzeumfalunak, amely régi tervrajzok és fotók alapján rekonstrukcióként készült el. A lakóházak berendezése ugyancsak a legnagyobb hitelességgel történt, vagyis lehetőség szerint ugyanabból a faluból, vagy legalábbis a környező településekről származó bútorok, használati és dísztárgyak kerültek az enteriőrökbe. A múzeumfalu Magyarország második legnagyobb skanzenjeként megközelítőleg teljes képet nyújt az Észak-Tiszántúl egykor oly gazdag néprajzi anyagáról, a 19. század végi, 20. század eleji hagyományos paraszti életmódról.
A SÓSTÓI MÚZEUMFALU
Hazánk legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy valóságos, ám igazából soha nem létezett falu másaként mutatja be a vidék néprajzi sajátosságait. Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a parasztság egykori életformájáról. A régi faluképet idézik fel a ˝múzeumi falu˝ központjában látható közösségi épületek is: az iskola, a református templom, a harangtorony, a paplak, a tűzoltószertár, a szatócsbolt és kocsma. Olyan kuriózumok is helyet kaptak a múzeum területén, mint a hajdani kismesterségeket bemutató műhelysor, a kovácsműhely és a borbélyüzlet, a faluvégi cigánykunyhók épületegyüttese, vagy a Nyíregyháza környékére a 18. században betelepült szlovák népesség jellegzetes bokortanyai életmódját reprezentáló ˝tirpák tanya˝. Legutoljára a nyírségi kisnemesi porta, egy szárazmalom és egy fejfás temető telepítése fejeződött be, s ezekkel vált teljessé a falukép. Az épületek mellett a tájjellegű gyümölcsfák, konyhakertek és kultúrnövények, a házak előtt pompázó virágoskertek egy 19. század végi falu hamisítatlan hangulatát varázsolják a látogatók elé. Az ˝élő múzeum˝ gondolata jegyében egy-egy lakóházban bizonyos házimunkák, például a kenyérsütés vagy a kenderfeldolgozás jellegzetes eszközei és munkafolyamatai láthatók, alkalmanként pedig valamelyik jeles naphoz kapcsolódóan az ünnepi készülődés tárgyai (például a görög katolikusok hagyományos húsvéti, karácsonyi szobabelsője) kerülnek bemutatásra. Ugyancsak a múzeum élővé tételét szolgálják a különböző mesterség- és kézművesbemutatók, amelyek a fazekasság, fafaragás, gyertyamártás, kovácsolás, bőrözés, gyöngyfűzés, vajköpülés, mézeskalácssütés és szövés munkafolyamataival ismertetik meg a látogatókat. Nagyobb rendezvények alkalmával vagy szervezett csoportfoglalkozások keretében ki is próbálhatók, el is sajátíthatók egyes régi mesterségek, házimunkák fortélyai. A szatócsbolt, a kocsma és a templom eredeti funkciójában működik: utóbbiban esküvőket és keresztelőket is szoktak tartani.
A látnivalók körét szervesen egészítik ki a múzeum profiljához illeszkedő rendezvények. Hagyományosan minden évben sok látogatót vonz a május elsejei májusfaállítás és majális, a pünkösdi királyválasztás és a Szent István-napi kenyérünnep. Nagy népszerűségnek örvendenek a különböző őszi paraszti munkákat (aszalást, lekvárfőzést, paprikafűzést, káposztasavanyítást, dohányfűzést- és simítást, paszulycséplést, mustkészítést stb.) felelevenítő bemutatók. A szerdánkénti népi gasztronómiai bemutatók (ahol az elkészült tájjellegű ételeket meg is lehet kóstolni) sokaknak rendszeres programot jelentenek. A gyerekek számára szervezett nyári hagyományőrző táborok, a múzeumfalu szabadtéri színpadán alkalmanként megrendezett folklórfesztiválok és -műsorok mind azt a célt szolgálják, hogy az utókor számára megőrzött épületek és tárgyak mellett a népi kultúra másik arcát, a hagyományos paraszti élet ünnepi és hétköznapi oldalát is megismertessük a látogatókkal. S hogy ne csak a magyar, hanem más népek folklórjába, szokásaiba és népi gasztronómiájába is bepillantást nyerhessünk, az őszi Kóstolja meg Magyarországot! program idején más-más táj vagy ország képviselői mutatkoznak be kiállítással, folklórműsorral és népi ételekkel.
A Sóstói Múzeumfalu tervezése 1964-ben kezdődött meg, építésének beindulására azonban csak 1970-ben került sor. Eleinte különböző vállalatok végezték az épületek áttelepítését, majd 1975-től egy önálló építőbrigád munkába állásával indult meg a szakszerű és megfelelő tempójú építkezés. A múzeumfalu első része 1979-ben öt berendezett parasztportával nyílt meg a látogatók előtt. Azóta a 7 és fél hektáros terület beépült, és már több mint 80 építmény képviseli Északkelet-Magyarország sokszínű népi építészetét. Az épületek túlnyomó többsége eredeti, ami azt jelenti, hogy egykori helyszínükről pontos felmérések alapján történt meg az áttelepítésük. Az egyes épületelemek konzerválás és a szükséges kiegészítések elvégzése után kerültek vissza eredeti helyükre. Természetesen az áttelepítésre alkalmatlan anyagokat (például szalma- vagy nádhéjazat, vert fal stb.) vagy a túlságosan elöregedett, rossz állapotban levő elemeket a visszaépítés során újakkal pótolták, de egyébként az áttelepítés mindig szigorúan az eredeti állapot helyreállítását célozta. Csak néhány olyan épülete van a múzeumfalunak, amely régi tervrajzok és fotók alapján rekonstrukcióként készült el. A lakóházak berendezése ugyancsak a legnagyobb hitelességgel történt, vagyis lehetőség szerint ugyanabból a faluból, vagy legalábbis a környező településekről származó bútorok, használati és dísztárgyak kerültek az enteriőrökbe. A múzeumfalu Magyarország második legnagyobb skanzenjeként megközelítőleg teljes képet nyújt az Észak-Tiszántúl egykor oly gazdag néprajzi anyagáról, a 19. század végi, 20. század eleji hagyományos paraszti életmódról.
Hazánk legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy valóságos, ám igazából soha nem létezett falu másaként mutatja be a vidék néprajzi sajátosságait. Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a parasztság egykori életformájáról. A régi faluképet idézik fel a ˝múzeumi falu˝ központjában látható közösségi épületek is: az iskola, a református templom, a harangtorony, a paplak, a tűzoltószertár, a szatócsbolt és kocsma. Olyan kuriózumok is helyet kaptak a múzeum területén, mint a hajdani kismesterségeket bemutató műhelysor, a kovácsműhely és a borbélyüzlet, a faluvégi cigánykunyhók épületegyüttese, vagy a Nyíregyháza környékére a 18. században betelepült szlovák népesség jellegzetes bokortanyai életmódját reprezentáló ˝tirpák tanya˝. Legutoljára a nyírségi kisnemesi porta, egy szárazmalom és egy fejfás temető telepítése fejeződött be, s ezekkel vált teljessé a falukép. Az épületek mellett a tájjellegű gyümölcsfák, konyhakertek és kultúrnövények, a házak előtt pompázó virágoskertek egy 19. század végi falu hamisítatlan hangulatát varázsolják a látogatók elé.
Hagyományosan minden évben sok látogatót vonz a május elsejei májusfaállítás és majális, a pünkösdi királyválasztás és a Szent István-napi kenyérünnep. Nagy népszerűségnek örvendenek a különböző őszi paraszti munkákat (aszalást, lekvárfőzést, paprikafűzést, káposztasavanyítást, dohányfűzést- és simítást, paszulycséplést, mustkészítést stb.) felelevenítő bemutatók. A szerdánkénti népi gasztronómiai bemutatók (ahol az elkészült tájjellegű ételeket meg is lehet kóstolni) sokaknak rendszeres programot jelentenek. A gyerekek számára szervezett nyári hagyományőrző táborok, a múzeumfalu szabadtéri színpadán alkalmanként megrendezett folklórfesztiválok és -műsorok mind azt a célt szolgálják, hogy az utókor számára megőrzött épületek és tárgyak mellett a népi kultúra másik arcát, a hagyományos paraszti élet ünnepi és hétköznapi oldalát is megismertessük a látogatókkal. S hogy ne csak a magyar, hanem más népek folklórjába, szokásaiba és népi gasztronómiájába is bepillantást nyerhessünk, az őszi Kóstolja meg Magyarországot! program idején más-más táj vagy ország képviselői mutatkoznak be kiállítással, folklórműsorral és népi ételekkel.
