A múzeumfalu központjának településszerkezete a Felső-Tisza vidékén a középkor során meghonosodott orsós formát idézi. Ennek jellemzője, hogy a településre befutó országút kiszélesedik, kettéválik, s két oldalról keríti a helység központjában álló templomot és az itt kialakított piacteret. A porták és a közösségi épületek mindkét oldalon ellipszis alakban követik az utca vonalát, majd a kettévált főútvonal ismét egyesülve elhagyja a faluközpontot.
A kismesterségek műhelyei
A múzeum bejáratától jobbra indulva a kikövezett utcaszakasz mellett látható a vidékünk kisvárosaira jellemző kismesterségek műhelysora. Az egy épületben, egymás mellett elhelyezett műhelyekben a lakosság életében, ellátásában legfontosabb szerepet játszó mesterségeket mutatjuk be. Mintául a Nyíregyháza központjában, a Szarvas utcán állt, korábban hasonló rendeltetéssel bírt műhely- és üzletsor szolgált. A több mint 40 méter hosszú, hódfarkú cseréppel fedett, eklektikus homlokzati kiképzést kapott műhelysor bejárati portáljai harmonikus összhatást mutatnak. Megtalálható itt a mézeskalácsos és a cukorkakészítő, a suszter és a csizmadia, a kalapos, a kékfestő, a kádár, a kerékgyártó valamint a borbély műhelye. Az utolsó helyiségben kisvárosi fényképészműhelyt rendeztünk be, mely alkalmanként eredeti funkciójának megfelelő szolgáltatással áll a közönség szolgálatára: az elkészült fotót a vendégek magukkal is vihetik.
A műhelyek túlnyomó része úgy van berendezve, hogy a mester a szerszámok mellé állva (vagy ülve) be is tudja azokat üzemelni. Rendszeres bemutatókat tartunk a mézeskalácsos, a kádár és a kerékgyártó műhelyekben, a suszter- és a borbélyműhely pedig alkalomszerűen működik.
Barabási iskola
A műhelysor mögött emelkedik a faluközpont egyik legnagyobb épülete, a Barabásról áttelepített iskola. A zsindelytetős, tornácos, vályogfalú épület valószínűleg három ütemben nyerte el mai formáját: nem tudni, hogy a helyi református egyházi gondnoki számadások szerint 1851-ben készült iskolaépületből mi maradt meg az 1878-as építkezés idején, amikor is a ma is látható épület bal oldali termét, valamint a tanítói szobát és a pitvart építtette az egyház. A gyereklétszám szaporodása miatt 1897-ben újabb tanteremmel bővítették az épületet; valószínű, hogy ekkor kapta az iskola az egész udvari homlokzat előtt végighúzódó tornácot és a véghomlokzat klasszicista vakolatdíszítését. A múzeumban – figyelmen kívül hagyva az ezután végzett változtatásokat – ez utóbbi állapotot állítottuk vissza.
A bal oldali teremben egy hatosztályos iskola osztálytermét rendeztük be a két világháború közti időszaknak megfelelően. A három oszlopban elhelyezett padsorok 2-3-4 személyesek, ahol a tanulók életkoruknak megfelelően foglaltak helyet. Egy ilyen méretű osztályteremben közel 60 egynemű gyerek hallgatta az egyetlen tanító magyarázatait (ugyanis külön teremben tanították a fiúkat és külön a leányokat).
A falakon korabeli térképek és szemléltető képek láthatók, közülük igen érdekes Szatmár vármegye „domború” térképe az 1930-as évekből, valamint két zománcozott olvasótábla. A bútordarabok közül figyelmet érdemel a „községi könyvtár” feliratot viselő szekrény, amely a falusi kölcsönkönyvtárnak adott helyet. A teremben álló nagyméretű vaskályha a kaláni vasöntődében készült a 19-20. század fordulója tájékán.
Az előtérben – a gyerekek higiéniai ellátását biztosítandó – helyeztek el egy bádoglemezből készült, állványos kézmosót. A falakon körben – miként az osztályteremben is – a tanulók ruhadarabjainak felakasztására szolgáló fogasok találhatók, felül egy 1966-ban az újléta-ligeti iskolából elballagó 8. osztály tanulóinak tablója látható.
A tanítói szoba (mely egy időben bankfiókként is működött, lévén a tanító a helyi bankmegbízott) szintén korabeli bútorzatot kapott. Érdemes szemügyre venni az ajtó mögött álló díszes vaskályhát és a falon függő zenélő történelmi képet.
A nagyobbik osztályteremben (ami eredetileg a leánytanulók tanterme volt) „Barangolás régmúlt iskolákban” címmel állandó iskolatörténeti kiállítás látható. A megye elemi iskoláztatásának történetét tablókon és tárlókban elhelyezett dokumentumok (füzetek, könyvek, szemléltető eszközök és képek) segítségével mutatjuk be; ezek a 19. század végétől az 1960-as évekig terjedő időszakot ölelik fel. Az üveges szekrényekben különböző szemléltető eszközök, a falakon színes szemléltető képek és ábécék ölelik fel a rég- és közelmúlt oktatástörténetét. Külön egység szól a tanítókról, bemutatja az általuk használt eszközöket, módszertani könyveket és folyóiratokat. Figyelmet érdemel az egy tablóból és egy vitrinből álló kiállítási egység: Ács Lászlóné Nagy Emma tanítónő életútját kíséri végig fotók, dokumentumok és tárgyi emlékek segítségével elemi iskolás korától egészen a gyémántdiploma megkapásáig. Külön vitrinben a megye középiskoláinak dokumentumaiból (tankönyvekből, füzetekből) készült válogatás tekinthető meg.
Az iskolaudvar iskolával szemközti végét L alakban keretezi egy hódfarkú cseréppel fedett szín, mely kézműves bemutatók, foglalkozások, rendezvények helyszíne. Az udvar faluközpont felé eső részét zárja le a Nyíregyháza belvárosából származó, nagyméretű fedeles kis- és nagykapu. Az apácaráccsal díszített deszkakapu magasságát úgy szabták meg, hogy azon egy megrakott szekér is beférjen. A kapu mellé került az eredetileg szintén Nyíregyházáról származó öntöttvas kút, melynek felesleges vize egy szép formájú öntöttvas kifolyóba ömlött.
Szatócsbolt és kocsma
Az orsó formájú faluközpont déli oldalának ívesen hajló utcasorából kissé beugró, L alakú épület a hajdani (és mai) települések mindegyikében fellelhető szatócsbolt és kocsma berendezését rejti.
A Barabás községből átszállított építmény átalakításainak, külső megjelenésének változásai régi képeslapok segítségével nyomon követhetők: valószínű, hogy először a hátsó rész épült meg, amely egy tipikus, háromosztatú lakóház. Ehhez csatolhattak a 20. század legelején egy utcával párhuzamos, az előzőre merőleges bolthelyiséget (ezt az állapotot mutatja egy 1922-es levelezőlap, s ugyanez a fotó szerepel a „Hangya” szövetkezet megalakulásának emlékkönyvében is), ami a mai boltrésznek felel meg. A fényképen látható, szecessziós-eklektikus stílusú vakolatdíszítés az 1920-as évek végén tűnt el, amikor a bolthoz egy kocsmahelyiséget toldottak. A 30-as évek elején készült képeslapon jól látható az épület palafedésén a toldás helye, s valószínű, hogy ekkor készítették az általunk is bemutatott homlokzati megoldást.
A kocsmával bővült épületnek két utcai bejárata és egy hátsó kijárata szolgált a vevők és a vendégek részére, míg a bolt és a kocsma közötti ajtó a szatócs (egyben kocsmáros is) egyik helyiségből a másikba való közlekedését oldotta meg. A kocsma alatti pincében az italkészleteket tárolták. Az udvar és a fedett tornác nyáron biztosított „pihenőhelyet” a vendégeknek; itt kuglipálya is épült a szabadidő jobb kihasználására. A mostani letéglázott, fedett udvar a szabadtéri vendéglátást szolgálja, a kocsma belső helyisége pedig múzeumi büfé jelleggel működik.
A falusi kereskedők (szatócsok) minden olyan eszközt, terményt, terméket árultak, amiket a lakosság nem, vagy csak nagy anyagi ráfordítással tudott volna előállítani. Portékáikat nagykereskedőktől, kézművesektől vették, és viszonteladóként adták tovább.
Az 1930-as, 40-es évek árukínálatát felvonultató szatócsbolt polcain, pultjain elhelyezett tárgyak a fenti sokszínűséget tükrözik (nagy részüket a megyében sikerült összegyűjteni). A bejárattal szemközt a vegyeskereskedés leglátványosabb darabjai, az árudobozok sorakoznak (Nestlé, Meinl, Franck, Adriatica termékek, a kéregből készült és áruszállításra is használt Gerbaud-cacao-s edények, a „Kaiser-féle” tejkaramella „mesedobozban”, szegedi paprika különböző kiszerelésekben).
Más-más fajtájú, formájú és funkciójú üvegeket is bemutatunk a boltban (legismertebbek: Unicum, Diana sósborszesz, Óceán halasüvegek, Glóbus konzervüvegek). A polc üveges szekrényke részében találhatók a tejes és tejfölös üvegek, mustáros, dzsemes üvegek, a másik részében a Váncza és Oetker család tagjai kaptak helyet. A polcok alatti rekeszes ládában a nagyobb mennyiségben kimért és állandóan keresett asztalisót, kristálycukrot és rizst tartották.
Az élelmiszerrészleg után a felső polcokon a vegyi anyagok sorakoznak: kozmetikai cikkek (W2 hajmosó, Dióolaj stb.), tisztítószerek (Sidol, Tangó paszta), ruhafestékek, cipőpaszták (Schmoll, Vesta). Az alsóbb polcokon mindig kéznél tartották a keresett dohányárukat.
A fiókos szekrény mindegyik dobozán kis zománcos tábla jelölte annak tartalmát. Ömlesztve várta a kimérést a sokféle ételízesítő fűszer és a színes porfestékek. A bolthelyiség egyik sarkában volt a rőfös és a rövidáru részleg. Itt kínálták eladásra az öltözködéshez, lakástextíliához szükséges anyagokat (kékfestőt, vásznat), a rövidáruk közül a cérnákat, hímzőfonalakat. A legfelső polcokon azokat az árukat tárolták, amelyeket ritkábban vásároltak az emberek (rocskát, vödröt, gúlában mosószappant).
A régi bolt berendezéséhez tartozott még a méterrúd, mérőszalag, „hattyús” mérleg, cukorkásüvegek, pénzátvevő tálca, mákdaráló, élesztővágó. Különleges berendezési tárgya boltunknak egy (sajnos ma már nem működő) Stollwerck márkájú édességautomata. Másik érdekesség a bejárat mellett álló jégszekrény, amiben a romlandó árut tartották.
A helyiség szabad falfelületeit, a pultok alsó részét, a bolt utcai ajtaját is reklámtáblák (Schmoll paszta, Franck kávé stb.) díszítik. Az üzletben – azon kívül, hogy kiállítás is – a múzeum ajándékboltot üzemeltet, ahol kézműves termékek, ajándéktárgyak, múzeumi és megyei idegenforgalmi kiadványok vásárolhatók.
Tűzoltószertár
A faluközpont keleti végén álló épület a Fülpösdarócon állt tűzoltószertár alapján rekonstrukcióban épült fel. Véghomlokzatának kialakításánál felhasználtuk a fejércsei szertár elemeit is.
A nyíregyházi tűzoltóság segítségével felépült épület (a „tűzőrség”) két helyiségből áll: jobb oldali, nyitott fedélszékű részében a lajtkocsi és a kocsifecskendő (utóbbi az ibrányi önkéntes tűzoltók ajándéka) kapott helyet, míg a bal oldali helyiség az őrséget adóknak nyújtott pihenőhelyet.
A hajdani falvakban – elsősorban a nyári gabonaérés és -betakarítás idején – állandó tűzőrséget állítottak fel; az őrséget adó férfiak közül egy általában a templomtoronyban volt figyelőszolgálatban, míg a másik (vagy a többiek) a szertárnál tartózkodtak. Több helyen fészer is csatlakozott a szertárhoz, ahol az „ügyeletes” lovak tartózkodtak. Ha tűz ütött ki, a toronyban figyelő félreverte a harangot, a szertárban tartózkodók pedig minél hamarabb igyekeztek a tűz helyszínére. Az oltásban a falun apraja-nagyja részt vett.
Templom és harangtorony
A múzeumfalu központjában kapott helyet a felső-Tisza-vidéki falvak legjellegzetesebb épületegyüttese, a fából készült harangtorony és a paticsfalas református templom.
Mindkét építmény rekonstrukcióban készült. A torony eredetije a Bereg megyei Tivadar községben állt 1937-ig. Történetét az írásos források alapján nyomon tudjuk követni, hiszen az egyházi feljegyzések minden olyan eseményt megemlítettek, amelyek valamilyen anyagi következménnyel jártak.
A tornyot a tivadari eklézsia megbízásából Papp Mózes ácsmester építette 1757-ben. Miután a Tisza elmosta a paróchiális telket, a tornyot 1824-ben a ma is álló téglatemplom mellé vontatták. Sorsa 1937-ben pecsételődött meg, amikorra állaga annyira leromlott, hogy le kellett bontani. Anyaga egy részét az akkor épült téglatorony tetőszerkezetéhez használták fel.
Múzeumunkban a fennmaradt fotók és felmérési vázlatok alapján – Sisa Béla tervei szerint – a romániai Szatmár megyébe való ácsok faragták ki és állították fel a mintegy 15 méter magas, tölgyfa szerkezetből készült, fenyőfa zsindellyel fedett, galériás megoldású karcsú tornyot. Kisharangja eredetileg a nyíregyházi református egyház tulajdona volt.
A torony mellett álló, zsindellyel fedett, favázas, vesszőfalas templom szintén rekonstrukcióban készült. Eredetije a ma Kárpátaljához tartozó, egykori Bereg megyei településen, Kisdobronyban állt. 1784-ben épült Hankuss János tervei alapján. 1820 körül bontották le, helyén ma kőtemplom magasodik. Elbontásának körülményeit érdekesen írja le a helyi lelkész: amikor hozzáfogtak az új templom építéséhez, a régit addig nem bontották le, amíg az újat be nem fedték. A nagyobb épület falaival körbeépítették a régit, s jó darabig ott tartották az istentiszteleteket.
Múzeumunkban az Országos Levéltárban fennmaradt eredeti tervrajz alapján készült másolata látható. A kivitelezést a tornyot építő romániai cég végezte. A zsindelytetős, deszkapadlós, favázas épület tölgyfa talpgerendái hatalmas terméskövekre támaszkodnak, melyekből minden keresztezési pontban elhelyeztek egyet-egyet. Berendezése nagyrészt a nyírkátai református templomból származik, egy része pedig a nagygéci ref. templomból való. A templom működő épület, istentiszteletek, esküvők, keresztelők helyszíne.
Csarodai paplak
A faluközpont déli épületsorában kapott helyet a Csarodáról áttelepített paplak. Az L alakú, tégla tornácoszlopokkal készült épület a helyi református egyházközség ajándékaként került gyűjteményünkbe.
Az 1876-78-ban épített, eredetileg zsindellyel fedett, majd 1894-ben bádoggal átfedett paplakot az idők során többször átalakították: az adatok arra utalnak, hogy alaprajza eltért a bontáskor talált állapottól.
A paplak építése idején nyeregtetős volt, az udvari homlokzat előtt végighúzódó hosszú tornácot kör alaprajzú, téglából rakott és fehérre meszelt oszlopok támasztották alá. Később készült az utcai harmadik szoba, ezzel egy időben a zárt veranda, a hátsó farazatot pedig 1894-ben, az egész épület bádoggal történt átfedésének idején kapta a ház. A kamra alatti pince eredetileg sárba rakott badalói kőből készült.
Az épületet a 19. század végi alaprajz szerint állítottuk helyre PHARE-támogatásból. Berendezésénél törekedtünk arra, hogy a 20. század első felének falusi értelmiségi lakáskultúráját bemutassuk, ugyanakkor annak a kívánalomnak is meg kellett felelni, hogy benne reprezentatív fogadó- és tanácskozó helyiségeket is kialakítsunk.
Az utcai három helyiség közül az első a gyülekezeti terem, a presbitérium és a lelkész tanácskozó szobája, ahol az egyházközség tagjainak hivatalos teendőit is intézték. Puritán berendezése a református egyház elveit reprezentálja. Álló íróasztal, az iratok tárolására szolgáló szekrény, az úrasztali felszerelést rejtő egyszerű láda és egy harmónium alkotta bútoregyüttes foglalja el a helyiség fal felőli részeit, míg középen egy asztal és körülötte 6 szék szolgált a presbiterek és a lelkész tanácskozásainak színhelyéül. A sarokban álló, a vidékünkön gyakori öntöttvas kályha a téli ülések idején szolgálta a gyülekezetet.
Az előbbiből nyíló dolgozószoba a lelkész szolgálatra (istentisztelet, temetés, keresztelő stb.) való felkészülésének színtere. Bútorzata polgári. Az íróasztal, a porcelán- és más kerámiatárgyak elhelyezésére szolgáló üveges vitrin, a sokfiókos komód, a másik sarokban a henger alakú öntöttvas kályha mellett elhelyezett, a megbecsültebb vendégek fogadására való kanapé és fotelek mind módosabb életmódról vallanak. A fűtést e helyiségben is szépen díszített öntöttvas kályhával oldották meg.
Hasonló színvonalú a már csak a magánélet helyszínének kialakított hálószoba bútorzata is. Az ónémet hálógarnitúrát bőr bevonatú karosszékek, dobozszerű darabokból összerakható öntöttvas kályha, valamint egy Singer típusú varrógép egészíti ki. Az időbeni folyamatosságot az ébresztőóra és az egyik éjjeliszekrényen elhelyezett, 1950-es évekbeli rádió jelenti.
A paplak utcára merőleges részében két helyiség fogadószobaként szolgál. A hálószoba mellettiben található bútorok igen míves megmunkálásúak; az itt látható, jelentős esztétikai értékkel is bíró tálalószekrényt, a bordó huzatú, öt darabból álló ülőgarnitúrát jól kiegészíti a még ma is működő, elején alakos csempéből rakott, magas cserépkályha, mely a 19. század végén Bécsben készült munka. A sarokban elhelyezett ovális lapú dohányzóasztal a mellé állított olvasólámpával, a 12 személyesre kinyitható ebédlőasztal, a körötte álló nádfonatos hát- és ülőlappal készült, magas támlájú székekkel igényes életmódra és élénk társasági életre való törekvést sugallnak. Az ezzel a helyiséggel egybenyitható másik fogadószoba márványlapos tálalószekrénye figyelemre méltó darab. Az eredetileg konyhaként funkcionáló helyiség fűtésére kandalló szolgált, mely gyulaházi mintára, rekonstrukcióban készült.
Az éléskamrából kialakított tálalókonyha a mai vendéglátást szolgálja.
A paplak mögött álló, cseréppel fedett gazdasági épületek Tiszavasváriból kerültek a gyűjteménybe. A magas, téglalábazatra emelt tengerigóré alatt fáskamrát alakítottak ki; a folytatásában álló, valamikor jóval kisebb mérettel bíró, ám az állatállomány szaporodtával újabb három fiókkal kibővített disznóól egy gazdálkodással is foglalkozó falusi értelmiségi család életmódját tükrözi. A telket az árok felől egy náddal fedett, faoszlopokon álló szekérszín zárja le.
Jármi kisnemesi porta
A múzeum orsós faluközpontjának déli ívén, az iskola és a paplak között kapott helyet a Jármiból áttelepített, feltehetően 18. századi kisnemesi kúria. A fazsindellyel fedett épület utca felőli és hosszúoldali homlokzatán vaskos, falazott tornácoszlopokkal alátámasztott eresz húzódik. Körfala hatalmas tölgyfaoszlopok közé függőlegesen font, kívül-belül tapasztott vesszőfal (patics). Belső elválasztó falai és a szabadkémény téglából készültek
Az eredetileg a Szatmár megyei Jármi faluközpontjában állt épület építési idejét nem ismerjük. A településen egykori tulajdonosairól Kulin-kastélynak nevezett kúria az egykor e vidéken nagy számban élt kisnemes jellegzetes beosztású lakóépülete. Két-kétmenetes, tehát mind az utcai, mind a hátsó rész hosszában kettéosztott. A bejárattal szemközti, boltíves szabadkémény alatt áthaladva közelíthető meg a konyha és a belső kamra. A hátsó, nagyobb méretű szobát és a kamrát egy időben boltíves nyílással egybenyitották, s iskolát működtettek benne. Legutolsó tulajdonosa egyedül élt a műemléki védettséget élvező kúriában. Az épületnek jelenleg nincs enteriőr berendezése, helyiségei időszaki kiállításoknak adnak helyet.
Az épület mögött kapott helyet a kisebb gyerekek kedvéért létesített játszótér, ahol a hagyományos hintákon és libikókákon kívül fából készült vár és érdekes fajátékok várják a gyerekeket.
Nyomda
A Vállajról áttelepített épület hajdani hentesboltként a nagy múltú, és jelenében is igen híres sváb füstöltáruk árusításának egykori színtere. Az egyetlen helyiségből álló, a 19-20. század fordulója táján épült, eklektikus stílusú épület nagyméretű kirakata és kétfelé nyíló ajtaja elé fémroló húzható. A helyiségben egy kisvárosi nyomdát rendeztünk be, a 19. század végéről származó, Amsterdamban készült nyomdagéppel, egy Bécsben gyártott papírvágógéppel, az Alföldi Nyomdából származó, négy szekrénnyi ólom betűkészlettel stb. A műhelyben vállalkozó kedvű nyomdászok alkalmanként bemutatót tartanak.
Szárazmalom
Az orsó formájú faluközpont nyugati végében áll az 1930-as évek végén a Szatmár megyei Matolcson lebontott szárazmalom hatalmas épülete. Rekonstrukciójának terveit Buzás Miklós készítette korabeli fényképek és Sőregi János – egykori debreceni múzeumőr – leírása alapján.
A hatalmas kerengősátorból és annál jóval kisebb malomházból álló épületegyüttes a 19. századi falvak és városok meghatározó épülete volt. A települések nagyságától függően egy vagy több is működött belőlük, s őrölte a lakosság gabonáját. A náddal fedett matolcsi malom szerkezete – legtöbb társához hasonló módon – fenyőfa deszkákból és gerendákból készült. Lovak vagy ökrök hajtották a kerengősátorban lévő, nagy átmérőjű, fafogakkal ellátott kerengőt, mely áttétellel hozta forgásba a malomházban elhelyezett őrlőkövek alatti orsót. Az őrlési díjat fajtánként elkülönítve, zárral ellátott hordókba vagy többrekeszes vámtartó hombárba gyűjtötték. A malomházban lévő hombár eredetileg a hajdani barabási szárazmalom berendezéséhez tartozott. A lakattal lezárt láda tetején lyukak szolgáltak a vámgabona beöntésére. Kinyitni csak a malomtulajdonos jelenlétében lehetett.
A hombár tetején láthatós vékasorozat (egyvékás, félvékás, negyedvékás, nyolcadvékás vagy köpéce) a hajdani nagy hírű tarpai kéregvékákat képviseli múzeumunk gyűjteményében.
Kovácsműhely
A múzeum orsós faluközpontjának nyugati végén álló egyhelyiséges kovácsműhely Kisvárdáról került a gyűjteménybe. A mereglyés falú (karóváz közé rakott sár), cseréptetős épület a 20. század elején épülhetett. Berendezése a bontáskor már nem volt meg, azt egy kállósemjéni és egy nyíregyházi kovácsműhely anyagából válogattuk össze. A kohó melletti bőrfújtató, az üllő alatti nagyméretű fatőke s a látszólag rendszertelenül elhelyezett (mégis kéznél levő) szerszámok tömege híven tükrözi a falusi kovácsműhelyek eredeti hangulatát. Külön figyelmet érdemel az épület előtti patkolószín alatt felállított hatalmas fúrógép.
Uradalmi magtár
A kovácsműhely mögötti terület végében emelkedő, egyemeletes, cseréppel fedett, vörös tégladíszítéssel ellátott, fehér falú magtár.